Témínuszegy nap.

A szerintem tök valid, de közben azért kicsit naiv elhatározásból, hogy életem legjobb formájában megyek a kórházba, természetesen nem lett semmi. Múlt héten még talán tényleg csúcsformában voltam, de aztán beütött pár dolog, amivel nem számoltam

Múlt hétvégén először is rám tört egy kisebb pánik, hogy úristen, kevesebb mint egy hét, és felvágnak. Ezt aztán felváltotta az a pánik, hogy mikor fog már megjönni - a menstruációmat ugyanis gyógyszerrel igazították úgy, hogy pont a műtét előtt történjen, 2 hetet hozzádobva a ciklusomhoz. Csak hogy nagyon nem akart megjönni a gyógyszer abbahagyása után. Végül aztán mégis, így a duplapánikot felváltotta a - nem tudok rá jobb szót - szenvedés. Mióma és endometriózis tulajdonosként én tudom, milyen az a menstruációs fájdalom, de erre nem voltam felkészülve. Mondjuk simán leforgathatták volna velem a Trainspotting egy kivágott jelenetét, amikor négykézláb kúsztam át a másik szobába, hogy feltúrjam a gyógyszeresfiókot mééééég fájdalomcsillapítóért.

A görcsölés tegnapra kicsit jobb lett, ekkor viszont újabb pánik: kezdek megfázni. Tipikus első tünetek, levertség, tüsszögés, orrdugulás. Ha beteg leszek, akkor pedig ugye nem műtenek, sőt, nem csak nem műtenek, de kezdhetem elölről a kivizsgálások sokaságát is a következő időponthoz. Hazakéreckedtem a munkahelyemről és bevetettem a világ összes praktikáját nátha ellen, egy délutáni alvással kezdődött, futással folytatódott (igen, nekem a futás be szokott válni még nagyon az elején), amit bár ilyen görcsökkel magamtól nem csináltam volna, de végül tök jól esett, aztán a fürdőkádban fejeződött be forró vízben, whiskyzgetve (a pálinka elfogyott). Ja nem, valójában becsípve segélykérőüzenet irogatással fejeződött be egy volt kolléganőm orvos férjének, így az ő felhatalmazásával még kicsit megtoltam a napi D vitamin adagomat.

Ma úgy érzem, sikerült, remélem így is marad. A mai program pedig a hashajtás és a kórházi motyó összecsomagolása, holnap kora reggel pedig indulás a kórházba és végre túl leszek rajta.