A mai napot különböző kórházak különböző levegőtlen váróiban töltöttem, hogy mindenhol bebizonyosodjon, olyan egészséges vagyok, mint a makk, ezért el szabad engem altatni, hogy csöveket dugjanak a hasamba. Juhéj!

Minden várakozás közül a legidegőrlőbb az utolsó volt, amikor a saját orvosomra vártam, aki majd műteni fog. Olyan harmincad magammal, egy órát, egy egyre zsúfoltabb icipici kis folyosószakaszon (btw a nagyon kevés széken többségében férfiak ültek, a nőgyógyászaton, a hős kispapák), a végén már szinte az állóhelyekért küzdve. Időközben egy nővérkétől megtudtuk, hogy azért, mert minden doki egy meetingen vesz részt, ha végeztek jönnek. Nekem azért volt ez nagyon nyűg, mert az IF-fel (időszakos böjt, pont az, aminek hangzik) kísérletezek, ezért nekivágtam reggel a városnak kihagyva a reggelit és mindenféle kaja hiányában, abban a hiszemben, hogy ebédre végzek is. Hát, kicsit elnyúlt a böjtöm.

Hogy aztán a végére kiderüljön, hogy azért állt az egész osztály egy órát, mert a dokikat arról képezték, hogy hogyan kell kedvesnek lenni a beteggel. Szeretném jelezni, hogy nem így, valamint, hogy az én dokim eleve nagyon kedves.