Ez itt egy önterápiás énblog arról, hogy gyereket szeretnénk. Már tulajdonképpen 3 éve, és eddig tökéletesen eredménytelenül. De két és fél hét múlva elaltatnak, lyukakat fúrnak a hasamba, felfújnak széndioxiddal, mint valami emberi lufit egy nagyot bukó ZS kategóriás horrorban, lelézereznek dolgokat a méhemről és a petefészkemről, átfolyatnak dolgokat a petevezetékeimen, és ennek közvetett eredményeként elméletileg majd lesz gyerekünk. Azt, hogy ezt majd az anyatermészetnek, vagy további orvosoknak és sci-finek köszönhetjük-e, még nem tudjuk, de valahogy majd lesz. Ez egyrészt nagyon boldoggá tesz, mert végre lesz valami, 3 évnyi hónapról hónapra várakozás, csalódás, újrakezdés után ez szuper. Másrészt meg a legfélelmetesebb dolog, ami valaha is történt velem, velem, aki 34 évesen is retteg a vérvételtől és a fogorvostól (meg a bohócoktól és a földigilisztáktól, de ez remélem sehogy nem kapcsolódik a tárgyhoz). 

Vissza a bloghoz: a munkám során szinte folyamatosan írok, különböző ügyfeleknek, mindig valamilyen céllal... spoiler: többnyire eladási, még akkor is, ha csak azt hiszed, egy klassz kis infotainment blogot olvasol. Na ez nem ilyen lesz, én ezt elsősorban magamnak írom, nem fogom tudományosan körbejárni a petevezeték-átjárhatósági eljárások vagy a termékenységi vitaminok témakörét, sem pc-skedni, sem annak megfelelően írni bármit, hogy az mennyire tetszik a közönségnek. De ha véletlenül valakinek tetszik, még inkább valakinek, aki hasonló cipőben jár, jó ezt olvasni, annak azért örülök, nem vagyok egy szívtelen önző szörnyeteg. Sőt, még az is lehet, hogy néhol egy kicsit vicces is lesz, mert orvosi környezetben általában viccel oldom a feszültséget* és ma, amikor egy barátomnak elmeséltem egy tegnapi szörnyen bizarr szülős álmomat röhögve, azt mondta, pont így képzel engem, mint aki majd átröhögi magát ezen az egészen. Szóval terveim szerint ez egy vicces meddőségi énblog lesz, mindig imádtam újító dolgokat létrehozni.

* egyszer egy új nőgyógyásznál jártam, aki a vizsgálat utáni papíröltögetéshez ismét megkérdezte a nevemet, mire azt feleltem, hogy ne aggódjon, nem ő az első férfi az életemben, aki csak a puncim után kíváncsi a nevemre, de nem nevetett.